Deco 2023/4. lapszám

Épülettervek /Középület rovat 2023/09

A Tejfalusy-ház revitalizációs felújítása
szerző: Galina Zoltán

A Tejfalusy-ház az egyházi és a világi élettel is kapcsolatban álló veszprémi várnegyed egyik rendkívül érdekes és egyben különös épülete. Egyrészt tömegének geometriai kettőssége és sajátos beépítése, de a komplex helyzetből adódó környezetéhez történő kapcsolódása, az egyedi felületek arányossága, léptéke, stílusbeli, valamint utcaképi illeszkedése ritkaság, melyet tovább fokoz az építési periódusaiból adódó eklektikus látványbeli megjelenés. A Vár utca felöli applikált homlokzat a múlt század eleji stiláris felülírásának köszönhetően került az épületre, mégis a várnegyed történeti közegébe mélyen integrált elemként tekinteneknapjainkban is rá.
A barokk korhoz köthető főépület megépítése és a megtartott maradványokkal való összekapcsolása után a XX. század eleji tűzvész, az addigi fennállásának talán az egyszerűbben aktív időszakát zárta le, mert a világháborúk után bonyolultabb évek következtek, melyet a múlt századi történelmünk tettei és sajátos kényszeres megoldásai idéztek elő. A számos átalakítást megélt épület 1985 és 2021 között adott otthont az Egyházművészeti Múzeumnak, az Érsekség kincstárának és fő kiállítóhelyének, továbbá a magyarországi egyházi kincstárak második leggazdagabb, körülbelül 5000 műtárgyból álló gyűjteményének.
Az elmúlt években a veszprémi várhoz kapcsolt műszaki és városképi felújítási program mellett a keletkezéshez méltóan változik meg a jövőben az épület rendeltetésszerű használata is.

A revitalizáció célja Az épületbe közel 40 évvel ezelőtt beköltöztetett Egyházművészeti Múzeum áthelyezésével, közhasználatú üzemeltetési funkcióját elhagyva, szálláshellyé változik a jövőben és az alapvető használati cél, hogy az érsekség meghívására érkező, kiemelten fontos vendégek számára elegáns apartmanokat biztosítson rövidebb, vagy akár hosszabb tartózkodásra az Érseki Palota közvetlen közelében.

A helyszín adottságai A kanonoki épületek sorába tartozik a Tejfalusy-ház, ami a Szentháromság tér északnyugati sarkától zsákutcaként tovább folytatódó Vár utca páratlan számozású nyugati oldalán található. A rendhagyó beépítésűnek számító épület oldalszárny része, az MTA VEAB által használt, korabeli nevén Dravecz-ház délkeleti falához, az utcavonalon zárt sorban csatlakozik, a főszárny délnyugati határoló fala viszont egybeépült a Ferences Rendház város felöli monumentális homlokzatával, a kettős várfalig visszahúzott északnyugati külső fallal. Az utca felé kapuval megnyitott, féludvarral kapcsolódó, földszintes épülettel szemközti oldalon pedig a Szent Mihály Főszékesegyház főkapuja és két tornyos főhomlokzata magasodik, amely mellé a várnegyed megújulását is reprezentáló épületet helyeztek el Szent György Kápolna romjai fölé és tudatosan rendezték az utca keleti térfalát és kapcsolták össze a templomot a Nagyszeminárium épületével.
A teljes várnegyed egyidőben történő nagyszabású felújítása szerencsés helyzetet teremt, de a Tejfalusy-ház megújuló látványa esetében kedvezőtlen képet eredményez mégis a Dravecz-ház megjelenésének változatlansága és az alapvető műszaki karbantartások elmaradása, hiszen a két épület minden irányból nézve vizuálisan összetartozónak számít. A legbántóbb kép a Szentháromság tér irányából érezhető, mert a tűzfal jelentősen a látvány részét képezi.

Az épület keletkezése A veszprémi vár megjelenésében jelentős változást hozott a XVIII. századi újjáépítési periódushoz kapcsolható kis utcácskában lévő épületek részleges elbontása és a főszárny megépítése. A Nagypréposti ház (1741), a Dubniczay-kanonok háza (1751) és az Érseki Palota (1765) felépítése után, a Dravecz-kanonok házával (1769-73), valamint a Ferences Rendház újjáépítésével (1770-76) azonos időszakban a hatvan esztendős Tejfalusy János György (1712-82) éneklőkanonok is megvalósíthatta kétszintes lakóházát.
Az épület különlegességét jelenti még a mai napig az a korabeli döntés, hogy az Éneklőkanonok ideköltözött, hiszen bármennyire is kiváltságos a székesegyház főkapuja előtti pozíció, eltérően a környező kanonoki épületek telekméreteitől, az utca felől nem volt lehetőség reprezentálni. Az épület a Ferences Rendház épületét is figyelembe véve került a keskeny utca végére, ami a maradványa volt azoknak a közöknek, köznyelvben “térjmegutcáknak”, melyek a XVIII. századi nagyszabású megújulás előtt, a veszprémi vár oly jellemző karakterét jelentették.

Az építés körülményei A XVIII. századi építkezésben résztvevő vezető-építőmester neve ugyan a mai napig sem ismert, de a közel egyidőben történt építkezések okán könnyen elképzelhető, hogy legalább részben azonos volt a szomszédos házakon dolgozó mesterekegyikével. Például az Érseki Palota építkezését vezető Fellner Jakab neve is felmerülhetne, ám valószínűbbnek tűnik az egyik hozzá közelálló munkatárs jelenléte. Mivel korabeli terv nincs az épületről, vagy olyan irat, amin szerepelne valakinek a neve, így mindössze egy szignó nélküli olajfestményen látható rajz nyújthat sejtelmes információt, melynek feltétele a XX. századi iratban szereplő hipotézis elfogadása, ami állítja, hogy a festmény Tejfalusy kanonokról készült, ahol a bal kezében büszkén tartja az épület vároldal felőli nézethez erősen hasonlító homlokzati rajzot.
Az építkezésekben résztvevő mesterek keveredését indokolhatja az a megfigyelhető hasonlóság is, hogy a főszárny több tekintetben is rokon tulajdonságot mutat a Dravecz-ház külső várfalára helyezett hosszfalas tartószerkezettel, az épület geometriájával, szimmetrikus, középrizalitos, 3×2 nyílástengellyel tagolt, saroklizénás homlokzatával, melyen azonos profilozású főpárkány található és az udvar irányába eresztúlnyúlás nélküli, kontyolt nyeregtető fed le.

Az épület geometriája A kialakult beépítés épületkontúrja egy stilizált Z formát képez. Az utcavonaltól induló oldalszárny felemelt padlószinttel földszintes, a kettős várfalra ültetett főszárny pedig emeletes, ami viszont alacsonyabb padlómagassággal épült. Mindkét szárnyathagyományosan magastetővel fedtek le.
Az oldalszárny nem egységes a szerkezeteiben, egyértelműen korábban épült, mint a főszárny, melynek falvastagsága egyöntetűen már a téglakötésből adódó méretrendhez lett igazítva. Szembetűnő egyes tereinek lefedése, hiszen a hevederes csehsüveg boltozat képzettebb építőmesteri tudást kívánt meg, mint a fiókos dongaboltozat megépítése.
Az oldalszárny esetében további adalék a kétféle traktus szélesség, ami két egymástól független és megtartott épületet jelenthet. Feltételezhetjük, hogy az építéskor egyszerűen a kettőt összeépítették és mindössze borított gerendafödémet használtak a helyiség felett.
Az egyes periódusokhoz tartozó és vegyes kő-tégla építőanyagból készített szerkezetek vastagsága épületrészekként változó, az adottságokhoz igazított összeépítésből fakadóan törésvonalak és síkbeli eltérések találhatók. Az összes szerkezetre jellemző a különböző anyagú, méretű, minőségű és az adott korhoz tartozó építőanyag használatából adódó keveredés, melyek inhomogén jellegét az alkalmanként történt kisebb átépítések tovább fokoztak, a szükségtelen részeket eltűntették, ahol épp kellett ott kiegészítették.

Az építés periódusai A jelen korunkban fennmaradt épület többszáz éves múltja szinte minden egyes részletében tetten érhető, sok esetben megfelelő szakmaisággal könnyen datálhatónak is tűnik, mégis a fellelt konkrétumokkal párhuzamosan hipotézisek is megfogalmazódtak az építéstörténeti kutatás során. A korabeli dokumentumok alapján a XVIII. századi építkezések során az utcaszint alatti pincerendszert megtartották, aminek középkorban épített részei is lehetnek és ráépítéssel hozták létre az egymást követő időszakokban a napjainkban látható épületrészeket.
Az előzetes feltáró és később a kiterjesztett kutatások alapján részben tisztázódtak a különböző időszakokban történt kiegészítések, meglepő helyeken történt átalakítások, vagy megerősítések, azonban csak a felújítás megkezdése utáni bontások jelentettek valódi információt az eltelt 250-300 év különböző színvonalú építési minőségéről, tudásáról, szemléletéről, mesterségbeli hozzáállásáról.
A falszerkezetek építőanyaga és vakolata, a beltéri díszítőfestés számos egymásra rakódott rétegei, a helyiség felett használt térlefedések karakterének különbségei segítséget jelentettek az egyes periódusok meghatározásánál.
Talán a legérdekesebb kérdés az oldalszárny részeinek datálása volt, az eltérő boltozati típusok egymásmellettiségével, a főszárny építésekor megtartott szabadkéményes pitvar korabeli használatára utaló fragmentumok feltárásával, továbbá a falkutatás során történt vakolat leverése után láthatóvá vált árkádos boltövekkel épített falszerkezete, a befalazott részeivel, valamint a belső terekben végzett festőrestaurátori kutatás eredményeinek megismerésével.

A kanonok háza
A barokk korabeli használatkor az oldalszárny helyiségeibe jellemzően a cselédség lakóterei és a főszárnyat kiszolgáló helyiségek tartozhattak.
Az utcára néző keskenyebb oldalszárny két helyiséges lakóház volt, melyet az utcától erősen kiemelt padlómagassága okán, az oldalszárnyra merőlegesen elhelyezett verandalépcsőn keresztül a féludvar belső része felől lehetett megközelíteni. A cselédházhoz tartozó pincetérbe a Dravecz-ház felőli beltéri pincelejárón keresztül lehetett közvetlenül lejutni.
A féludvarból megközelíthető szélesebb oldalszárny feltehetően szintén két helyiségből állt és a hosszfal mellett felvezető tornáclépcsőn lehetett feljutni a konyhába, ahonnan egy kamra, vagy egy kis tyúkól nyílhatott. A főépület előterével egy lépcsős átjárón keresztül volt az összeköttetés, alatta a borospince lejárata, mely közvetlenül az épület bejárata mellé került.
A kétszintes főszárny volt a kanonok lakóhelye, bejárata a féludvar végéből közvetlenül a ház lépcsőterébe nyílt, ahonnan a Bakonyra néző helyiségsorba lehetett bejutni és szintenként három különböző méretű szobát jelentett.
Mindkét szinten a lépcsőtérből faragott kétszárnyú ajtón egy három ablakos, nagyméretű, díszesen festett térbe lehetett belépni, melyet a földszinten ebédlőként, az emeleten vendégfogadó szalonként használhattak.
A tér két átellenes irányába egy, illetve két ablakos helyiség nyílt, melyből a földszinten lévő kisebbik helyiségből egy faszerkezetű lépcsőn lehetett a kertbe lejutni, az emeleten lévőt dohányzóként, vagy oratóriumi célokra vehették igénybe. A középső helyiségekből nyíló kétablakos szobák is fűthetők voltak, a földszintit dolgozóként, vagy vendégszobaként, az emeletit hálóként használhatták.
A lépcsőház traktusában található helyiségek, az emeleten tisztálkodó helyként, a földszinten kamraként szolgálhattak.  A bejárati ajtó melletti, a Ferences Rendház felőli oldalon lévő két kisebb helyiség lehetett az előteres árnyékszék, hiszen alatta húzódott a falazott csatorna, felette az emeletről csigalépcső vezetett a padlástérbe.

Az átalakítások nyomai  Az épület megjelenésével kapcsolatban jelentős változás a XX. század elejéig valószínűleg nem történt, de ekkor a székesegyházat Aigner Sándor tervei alapján neoromán stílusban elkezdték újjáépíteni és a veszprémi várnegyedben kialakult tűzvész utáni felújítások következményeként az utcai homlokzatot gótikus neoromán stílusban historizáló megjelenésű applikált külső réteggel egészítettek ki. Feltehetően azzal a szándékkal, hogy a Szentháromság tér felőli látványhoz megfelelően illeszkedni tudjon. Az applikált fal az utcakép zárt térfalainak folytonosságát kívánta biztosítani, mellyel a nyitott féludvar megszűnt és az utcában szokatlan módon a két csatlakozó szomszédos épület közé egy sarkos átfordulással ékelődött be a ház. A magasságkülönbség okozta vizuális egyensúly helyreállítása céljából dupla pártázatos attika és a sarokra fiatorony került, mellyel egyidőben teljesen új ácsszerkezettel helyeztek tető az épületre.
A belső terek felosztásában és használatában, valamint a külső homlokzat megjelenésében a II. világháború után az épület karaktere és látványa tovább változott, hiszen a kanonoki házat többlakásos lakóépületté alakították át, amit közel 40 évvel ezelőtt Dragonits Tamás építész tervei alapján történt átfogó rekonstrukciós felújítással egyidejűleg múzeumi funkció befogadására tették alkalmassá.
Mindkét alkalommal karakteres változások történtek, ezért az építés évének 250. évfordulójához is köthető revitalizáció tervezésekor a történeti hitelesség megtartásával, de a korunk építészeti szemléletével összehangolva kívántuk az új funkció számára megfeleltetni az épületet.

Adottságok anomáliái A múzeummá alakulás előtt a várköpeny melletti kis kertre is csak a földszintről lehetett lejutni, ezért a múzeumi rekonstrukció során a barokk kőkeretes ajtó átkerült a pincefalra, a lépcsőt elbontották és az ajtó helyére ablak került. A homlokzat szimmetriája helyreállt, de a látvány jelentősen megváltozott. Az új lábakra állított terasz elhelyezésével, a korabeli pozícióba újra ajtó kerülhet, így az aszimmetria ismét megjelenhet a homlokzaton és a jövőben közvetlenül az alsó udvarba le lehet majd jutni a földszintről is.
Az udvarszint megemelésével a pincelejáró közvetlenül az épület főbejárata elől indult. A szélesebb oldalszárny alatti alapfalak közötti feltöltés kibontásával átjáró folyosó alakítható ki és a pince lejáratának áthelyezésével a jelenleg kedvezőtlen pozíció megszüntethető, a főépület bejárata pedig balesetveszély nélkül akadálymentesen is megközelíthetővé tehető.
A főszárnynak és az oldalszárnynak külön bejárata volt. A két épületrész közötti átjárót befalazták, de az újbóli megnyitással a terek összekapcsolhatók és az oldalszárny bejárata megszüntethető, ezért az épületnek így egyetlen bejárata marad.

Hasznosítási szempontok Az új rendeltetéssel teljes mértékben meg fog változni az épület használata.
A pince mindössze az épületet kiszolgáló gépészeti és tároló helyiségek befogadására lesz alkalmassá téve, valamint átjáró közlekedő szerepet kap az utcáról nyíló előudvar és az alsó kert között.
Az épület bejárati előtere a barokk korból fennmaradt díszesen festett lépcsőtér, ahonnan a földszinten két apartman, az emeleten pedig egy apartman fog nyílni és mindegyik négy helyiségből áll majd: szalon, étkező, háló és egy fürdő.
A jövőben a földszinten közös használatra alkalmas társalgó tér kapcsolódik majd a lépcsőtérhez, az emeletről pedig az oldalszárny feletti tetőteraszra lehet majd kijutni, ahonnan kitüntetett nézetből látható a székesegyház főhomlokzata és a Séd patak völgye.
A főszárny tetőtérbe kis rekreációs tér kerül, melyhez a lépcsőtérből felvezető csigalépcsőn és a földszintről induló akadálymentességet biztosító felvonón lehet majd feljutni.

Karakterbeli változások A megújulás koncepciója szerint az épület meghatározó mutatói és beépített alapterülete nem fog változni, tömegének arányossága nem sérül, a történeti tartószerkezetek megmaradnak, ellenben térkapcsolatai a helyiségek újbóli összenyitásával és egyes válaszfalak megszüntetésével nagymértékben javulni fog.
A homlokzatok és a megjelenés látványa is jelentősen módosul. A várfalról lekerül a vakolat, az épület homlokzatai sajátos színezést kapnak, a történeti épületszerkezeteket restaurálják.
A belső terek fehér festését letisztítják és a korábbi korokból fennmaradt színes és mintázott festett falak minden helyiségben restaurátori konzerválást kapnak, vagy egyedi lazúrozással lesznek újra megszínezve.

Udvar és kert között ^[a]
Galina Zoltán, Szabó Árpád DLA

A Paleis Het Loo^[b] megnevezés eredetileg a holland királyi család Apeldorn-i kastélyára vonatkozott, de több mint 37 éve történeti múzeumként üzemelteti azt a holland állam Musem Paleis Het Loo névvel. Látogatottsága az évek alatt folyamatosan nőtt, világszinten is jelentőssé vált, így bővítésével egybekötött fejlesztése, valamint teljes körű rekonstrukciója 2016-ra aktuális kérdéssé vált. Az épület felújítása és korszerűsítése a megnövekedett látogatószám miatt önmagában is igényként merült fel; mivel azonban a gyűjtemény is bővült az állandó és időszakos kiállításokra is egyre nagyobb igény jelentkezett.

2016-ban nemzetközi, nyílt építészeti tervpályázatot írt ki a kastélyt üzemeltető alapítvány^[c] az együttes megújítására és bővítésére. A tervezési program több látogatói felvonót, nagyméretű rendezvény- és üzlethelyiségeket és 5000 m2 többletfelületet ígért az időszakos kiállítások számára, illetve az éves látogatószám 300 000-ről 500 000-re való növelésével számolt.^[1] A pályázatot Dikkie Scipio által vezetett rotterdami KAAN Építésziroda^[2] nyerte meg érzékeny és alázatos koncepciójával, mely a barokk palota és történelmi környezetének elrendezéséből és arányaiból merítkezett. A megvalósítási munkákat 2023 áprilisban fejezték be. A barokk kastély és a hatalmas kert teljes mértékben megújult, a látogatókat fogadó Bassecour díszudvar alatt új építésű kiszolgáló tereket alakítottak ki azzal céllal, hogy a történeti épülethez több helyen is kapcsolódni tudjon annak vizuális zavarása nélkül. A megújítás építészeti és műemlékvédelmi szempontból is páratlan, egyértelműen látszik, hogy a kitűzőt célok maradéktalanul valósulhattak meg és a múzeum fejlesztésével egy új izgalmas korszak kezdődik a holland barokk építészeti emlék hiteles megőrzésének történetében.

Az Apeldoorn külvárosához tartozó épületegyüttes és a holland királyi család közös története a korai barokk korba nyúlik vissza. 1684-ben III. Vilmos helytartó és Mária hercegnő megvásárolta a közelben lévő kis kastélyt, az akkor még Het Oude Loo néven ismert épületet. A fiatal pár úgy döntött, hogy új és nagyobb nyári vadászrezidenciát építtet, melynek már a Paleis Het Loo nevet adták. A terület egy kiterjedt vadászerdő mellett helyezkedett el a Veluwe láp közepén és ideális volt egy egyedi palotakert kialakítására, hiszen az öntözéshez és a szökőkutakhoz szükséges vízmennyiséget a közeli magasabban fekvő forrásokból könnyedén vezethették ide. Amikor 1689-ben Orániai Vilmost és Máriát Skócia és Írország uralkodójává koronázták kibővítették a palotát, így a szerény nyári rezidencia rangjukhoz méltó együttesé nőtte ki magát.

1795-ben jelentős változás történt Het Loo történetében, amikor a francia hadsereg megszállta Hollandiát és V. Vilmos király és családja menekülni kényszerült. A palotát francia katonák fosztották ki, majd 1806-ban Louis Napóleon – akit testvére, Bonaparte Napóleon Hollandia királyává nevezett ki – elfoglalta azt. Louis Napóleon radikális változtatásokat vitt végbe az épületen, a homlokzat téglaburkolatára fehérre meszelt vakolatot készíttetett és a barokk kerteket romantikus hangulatúvá alakíttatta, ezért akkoriban az együttest Het Witte Loo néven emlegették. 

1977-ben a palota utolsó lakói – Margriet hercegnő és családja – is kiköltöztek. 1984-re az eredeti külsőnek megfelelően helyreállították, felfedve a 17. századi téglaburkolatot és a királyi dinasztia örökségeit bemutató múzeummá alakították át.

A hatalmas alapterületű és a vadászerdőig tartó barokk kert legalább annyira jelentősnek számít, mint a palota. Az épülettel szinkronban, tengelyiránnyal tökéletes szimmetriába rendezett különleges díszkertbe Ázsiából és Dél-Amerikából hozott növényeket és virágokat ültettek, magas szökőkutakat építettek és szobrokat helyeztek el. Daniel Marot, a kert tervezője, az alsó kert parteres részét egyszerű formákkal, a nagykertet viszont a kornak megfelelően nagyvonalú összetettséggel alakította ki, mely kellő eleganciát tudott sugározni a kertet lezáró árkádsorhoz vezető sétányával, a szegélyező narancsfákkal, az organikus mintákkal telepített sövényekkel. Napjainkban is egyedülállónak számító kert Hollandia egyetlen rekonstruált barokk korú tájépítészeti emléke, melynek jelentőségét az építése idejében Európa legmagasabb szökőkútjának számító, 13 méter magas Királyi-kút is emeli.

A kert keleti oldalában, de a főépülettel összekapcsolva található az 1907-ben épült Wilhelmina istálló. Építésének idejében kialakítása különlegesen modernnek számított, hasonlóan a 10 év múlva mellette elhelyezett Prins Hendrik garázzsal, melyeket a múzeummá alakulás után kávézóként, az együttes kiszolgáló épületeként használtak. 

Az építészeti tervpályázatot követően a zsűri egyhangúlag választotta ki a KAAN Architecten nyertes tervét, aminél a beavatkozás az építészet és a kert elválaszthatatlan kapcsolatából eredt. A koncepció szerint a teljes bővítés a föld alatt helyezkedik el. Az újradefiniált előudvar a vízfelülettel a komplex építészeti-táji egység részét képezi: folytatja a meglévő kompozíciót anélkül, hogy megzavarná a történelmi összképet. Ezzel nem sérül a barokk épületegyüttes egységes külső látványa, nem jön létre a különböző korok építészeti kontrasztja és egyetlen olyan építmény sem kerül elhelyezésére, amit a barokk architektúrával vizuálisan együtt érzékelnénk, vagyis annak kompozícióját zavarná. A terv meghatározó eleme a tökéletesen tartott tengelyes szimmetria, valamint a palotához érkezés útvonala és látványa, hiszen a látogatók először az oldalszárnyak által definiált Bassecour előudvarba térnek be. A fogadóudvar szimbolikus hitelességgel tudja megőrizni a barokk jelleget: a négy füves parter kert helyére azonos méretű üveg felülvilágítók kerültek, középpontjában egy szökőkúttal és a teljes bejárhatóságot lehetővé tevő térben kötésbe rakott, szélrózsát idéző mintájú vörös téglaburkolattal. A felülvilágítók felett lévő 4 cm vastag vízréteggel egy tó látványát hívták életre, mely a monumentális palota tükröződő képével sajátos kapcsolatot teremt a homlokzatokkal. Ezzel utal a vízhasználat történeti alkalmazására, de a földalatti bővítés egyetlen homlokzatát is finoman definiálja a barokk térrendszerhez illeszkedő kiegészítés következetes használatával. A terv koncepciójának eleganciája reflektál az I. M. Pei által 1989-ben tervezett párizsi Louvre bővítésre is, de mégsem olyan hivalkodóan. A terepszinten tartott geometria összességében visszafogottabb és harmonikusabb módon jelenik meg, így lehetővé válik, hogy a kiegészítés a komplexum rejtőzködő szimbóluma tudjon maradni. A létrejövő beavatkozás a hangsúlyt egyértelműen a régi épületen tartja, hiszen az építészek felismerik azt, hogy az érték nem a kortárs beavatkozás, hanem a történeti emlék tiszteletben tartásával jön létre.^[3]

Az egymással szemben elhelyezett intézménybejáratok és a levezető lépcsők a két oldalszárny első helyiségeibe és a felülről megvilágított, földalatti galériás előtérbe vezetnek, ahol a jegy- és információs iroda, a múzeumi bolt és egyéb látogatói igényeket kiszolgáló helyiségek találhatók. Az érkező térből nyíló és a szimmetria tengelyre illesztett Grand Foyer a bővítés központi elemének is tekinthető: barokkos karakterrel, hosszanti irányba elnyújtott tere fizikai összeköttetésben áll a Corps de Logis elnevezésű főszárny pinceszinti főlépcsőházával. Az üvegtetőnek fontos szerepe van a Grand Foyerben is, hiszen az előtér irányából és a vízfelületen keresztül a Bassecour vizuális kapcsolatával megjelenik a palota főhomlokzata. Az előcsarnok közepén, közvetlenül a szökőkút alatt a padlóburkolaton pedig egy szélrózsa jelzi a bővítés centrumát, irányítva a látogatókat, hogy merre haladhatnak tovább: mehetnek a Corps de Logis felé, bemehetnek az időszakos kiállítótermekbe, elindulhatnak az Orániai ház állandó kiállításának irányába, vagy vissza a bejárat előterébe.

A nagyméretű udvar lehetőséget adott három négyzetes alaprajzú és nagy belmagasságú tér kialakítására, ahova az időszakos kiállításokat is el lehet helyezni. A Grand Foyerből jobbra haladva a House of Orange – vagyis az Orániai ház – oldalszárnyba, jutunk egy megkomponált kiállító téren és egy oldalszárnyba felvezető lépcsőn keresztül, ahova a királyi család jelenét és múltját bemutató kiállítás került. A nyugati oldalszárny alá logisztikai tereket helyeztek, míg felette Junior Palace néven egy kifejezetten gyerekeknek szóló múzeumot alakítottak ki. A bővítéssel és átszervezéssel a palota Corps de Logis királyi terei sokkal szabadabbá váltak. Restaurálták a korhű berendezésű negyven királyi szobát, új kiállító tereket nyitottak meg, a báltermet étteremmé alakították és létrejött egy irányított útvonal, amin keresztül a látogatók bejárhatják a teljes épületet. A főlépcsőház meghosszabbításaként egy új lépcsőt is építettek, mely a tetőkiemelés belső részén nyitott kilátóteraszra vezet.

A beavatkozás részeként a Corps de Logis műemlék épületrészt kitüntetett gondossággal minden részletében restaurálták és új klímaszabályozott gépészeti rendszert építettek be. Az új épületrészek belső építészete kortárs szemlélettel elegáns és visszafogott, a homokfúvott, csiszolt, vagy polírozott felületű, erezetes márványtáblákkal, a diófa burkolatokkal, nyílászárókkal és bútorokkal, valamint a fehér színű festés használatával. Az anyagok egyszerű keverésének kombinációival harmonikus hatást keltettek az új karakter létrehozása során, a használathoz igazított terek geometriai különbségeivel változatos belső világ jött létre. Az új belső bútorokat és nyílászárókat plasztikus virág és pillangó farelief- vagy intarzia díszítéssel tervezték és a bálterem falaira fémszálakból font muráliákat helyeztek el, mellyel még inkább hangsúlyozni kívánták a régi és az új miliő kapcsolatát.

„A tervezés célja, hogy egyensúlyt és egységet teremtsen a régi és az új épületek között, ami nagyszerűbb eredmény, mint a részletek összessége. Nem csak az számít, amit látni-, hanem az is, amit érezni lehet, mert az is hozzáadódik az építészeti minőséghez. Az anyagok textúrája, a megvalósítás során elkészült összes részlet.” – magyarázza Prof. Dikkie Scipio, a KAAN Architecten társalapító építésze.^[4]

^[a] „entre cour et jardin” – utalás a francia kastélyépítészetben megjelenő telepítési elvre, ahol az épület a cour d’honneur-rel és a kastélykerttel egységben azok „között” valósul meg
^[b] „Paleis Het Loo” jelentése „Palota az erdei tisztáson”
^[c] Stichting Paleis Het Loo Nationaal Museum, Apeldorn

^[1] Ronnes, Hanneke; van Tor, Bob: „Restored and Regretted: A History of Staging Authenticity at the Dutch Palace Het Loo”, Collections, 16(2), 2020, 162–176; https://doi.org/10.1177/1550190620903308
^[2] KAAN Architecten: honlap, hozzáférhető: <https://kaanarchitecten.com/project/paleis-het-loo/> [utolsó belépés: 2023-08-10]
^[3] Sághi, Attila: „ÚJRA. HASZNOSÍTÁS. – Műemlék középületek felújításának új korszaka”, Metszet, Vol 10, No 4 2019, pp 46–25.
^[4] KAAN Architecten: „Museum Paleis Het Loo / KAAN Architecten” ArchDaily. ISSN 0719-8884, hozzáférhető: <https://www.archdaily.com/999537/museum-paleis-het-loo-kaan-architecten> [utolsó belépés: 2023-08-10]

Mátyás-templom Gondnoksága, 2021
ISBN 978-615-00-8162-5

szerzők: Galina Zoltán, Kelecsényi Kristóf, Kontsek Ildikó, Pleskovics Viola, Skublics Mária

részlet

A ház rejtetten bújik meg a hegyoldalban, igazi rejtőzködő típus, szépen takarásban van a környezetében, nem feltűnő, nem magamutogató, nem hivalkodó. De ha a szemünk látóterébe kerül, akkor mégis van benne szakmaiságon túli többlet, ami miatt azt szoktuk mondani, hogy jó a ház.
Visszafogott, mintha csak néhány szín lenne a festő palettáján, ami jelen esetben hagyományos és egyszerű, arányos és klasszikus, mint Piet Mondrian festménye 100 évvel ezelőttről.
Ha állíthatjuk, hogy a ház olyan, mint az öltözetünk, akkor ez esetben egy ügyesen szabott szürke nadrághoz és kabáthoz, szürke cipőt és szürke szemüveget választunk, de nem inget veszünk fel, hanem egy eper színű hosszú ujjú pólót úgy, hogy gesztikuláció közben még a két csuklónk is ki legyen emelve.
Galina Zoltán 

Nézőpont/Történetek rovat 2021/01

Szia Tamás,

írok néhány sort neked, mert valahogy elbúcsúzni se maradt időnk. Valójában nem is akartunk, mert szinte az utolsó pillanatig reménykedtünk. Bíztunk benne, hogy rendbe jön minden, bíztunk az orvostudományban, avagy csak a csodában vagy valamiben, és kerestük a kapaszkodókat mindenütt.

Felvállalom szentimentális soraimat. Bocsánat, de úgyis itt fogsz élni közöttünk a jövőben, ha fizikailag nem is leszel jelen. Hiányozni fogsz mindenkinek sok tekintetben, de tudatunkból eltűnni, még ha akarnál se tudnál. Jelen vagy és jelen leszel, csak más dimenzióból figyeled mi is történik velünk.

Köszönöm azt a sok mindent, amit kaptam tőled: tanácsot, szeretetet, tudást, bölcsességet, elfogadást, hozzáállást, segítséget, figyelmet, őszinteséget és még folytathatnám tovább. Most ezt ugyan én írom, de valószínűleg több százan éreznek hasonlóan.

Persze sose lehet tudni kinek mennyi idő rendeltetik, életműved hiába teljes és hiteles, jó lett volna, ha még velünk tudtál volna maradni, de lehet csak az emberi önzőség beszél belőlem.

Néha a legelviselhetetlenebb vagy épp a legszebb bennünk emberekben, hogy gondolatainkat teljes mértékben nem tudjuk irányítani. Fejünkben véletlenszerűen jönnek elő az emlék-töredékek, a képek, a gondolatok, sok esetben teljesen kontrollálhatatlanul. Mélázom is gyakran rajta, hogy mi lehet minek a célja, evilági életünk értelme.

Talán nem is fontos most ez, mert borítékolható, ha bármikor eszembe jut veled kapcsolatban valami, akkor az jó érzéseket jelent majd, örömmel fogok emlékezni és feltehetően inspiráló lesz a tekintetben, hogy folytassam tovább a dolgaimat, amíg még tudom.

Szeretettel:

Z

UI: sajnos utolsó házad modellje, amit Péter a hetekben fejezett be, már nem tudott hozzád időben eljutni, úgyhogy küldünk róla néhány képet…

“Elnézést, tehát helyesen úgy hangzik, Sartre 11 évvel később kérte az el nem fogadott Nobel-díj pénzjutalmát, de akkor a Svéd Akadémia már ezt nem fizette ki, üdv. T.“

*

“-Te Péter! És mit gondolsz, melyik állna jobban az alkotóháznak, a zöld, avagy a sárga? Gondban vagyok, mert nem vagyok egyikben sem biztos…

-Hm. Szerintem…talán a kék.”

“Bocs, az emeleten az átrium felőli szobába még betettem egy 50/200cm üvegtéglát, túl sötétnek találtam ma hajnalban, üdv. T.”

“A ház sarkai tulajdonképpen kitüremkedések. Vagy betüremkedések, attól függően, hogy honnan nézzük. Ezt a kitüremkedést egyébként Kertész Imrénél olvastam. Itt lakott a szomszédban.“

… most itt ülök, nézem a friss ragasztóillatú kis faházat, azt a finom szellemi játékot, kompozíciót, ami valahogy egyszerre mutat irányt és halkan motivál.

Bárcsak emelhetném a telefont, és mondhatnám: -Tamás, elkészült a modell, mikor vihetem?

P

Octogon online szám

Design/Belsőépítészet rovat 2019/09

Szent Jobb kápolna helyreállítása és revitalizációja
szerző: Galina Zoltán

Gyönyörű felújításon esett át nemrég a Szent Jobb kápolna. A megújulás gondolata több mint 5 évvel ezelőtt merült fel, az apszis szintek akadálymentességét biztosító felvonó építése és az irodaszint felújítása előtt. A műemléki helyreállítás időszerűsége mellett fontos szempont volt a kápolna liturgikus terének megújítása, valamint az elmúlt évek során jelentősen megnövekedett turista forgalom megfelelő kezelése.

A Szent Jobb kápolna és sekrestye felújításának gondolata több mint 5 évvel ezelőtt merült fel, az apszis szintek akadálymentességét biztosító felvonó építése és az irodaszint felújítása előtt. A műemléki helyreállítás időszerűsége mellett fontos szempont volt a kápolna liturgikus terének megújítása, valamint az elmúlt évek során jelentősen megnövekedett turista forgalom megfelelő kezelése. A belsőépítészeti koncepciót alapvetően a korabeli klasszicista jelleg megidézése inspirálta, illetve az ólomüveg ablakok fényjelenségeinek kiemelése és a megcsonkított tér vizuális rendezése.

A bazilika ezen térrésze őrzi leginkább a Hild-féle koncepciót, hiszen a határoló falai és cseh-süveg boltozata megegyezik a 1867. évben történt beomlás előtti állapottal. 1861. évben az épület építése közben a sekrestyekápolnát ideiglenesen berendezik és 1905-ig a Lipótváros plébánia hitéleti feladatait látja el.

A többéves előkészítő tervezés alatt összeállt egy teljes szakértői csoport is, hiszen a jórészt belsőépítészeti helyreállítás során az építészeti és örökségvédelmi munkálatokat díszítőfestő-, kő-, fa-, ötvös- és szilikát-restaurálási feladatok is gazdagították. A munkálatok megkezdése előtt a Szent Jobb ereklye újra a korszerűsített,szabadon álló tárlóba került. Végleges helyének kijelölését Erdő Péter bíboros a Szent Jobb őrzőjére bízta, így több mint 15 év után ismét a Nagyboldogasszony oltár előtt, valamint Szent István az ország sorsát és a Szent Koronát a Szűzanyának ajánlja fel témájú oltárkép alatt kapott helyet. Az élet igazolta, hogy a kiválasztott hely méltó módon tudja biztosítani mind a műtárgyvédelmi szempontokat, mind pedig a nagy számban érkező érdeklődők számára a jó láthatóságot.

Vízkereszt napja után a 2018. esztendő elején a kápolnát lezárták, a sekrestye kiköltözött az előtérbe és ekkor hivatalosan is megkezdődtek a sekrestye és kápolna helyreállítási és revitalizációs munkái, melyhez az előterek, valamint a teljes hittanterem szint felújítási munkái is bekapcsolódtak. A sekrestye és kápolna helyreállítási, valamint a hittanterem felújítási munkálatainak átadásával az apszis nagymértékben megújult, használata jelentős mértékben megváltozott. A visszaköltözés nem befolyásolta a megkezdéskor kialakított irodaszinti személyzeti bejáratot és diszpécser helyet, így ma a sekrestye véglegesen tehermentesülhet ezen feladatok alól.

A kápolna csöndes helyszínné vált, hiszen a Szent Jobb ereklye a templomtérben marad, így a reggeli misék és az éjszakai virrasztások mellett csak a hívőket várja, hogy újra életre keltsék a saját maguk és a hitéletük számára alkalmas helyszínt. A kápolna megjelenését nagy mértékben befolyásolta, hogy a mintába rakott sohlhofeni mészkő padlóburkolat megtartotta eredeti patináját, ezenkívül a sekrestyéből a másik hatalmas csillár is átkerült ezen térrészbe. Talán a leglátványosabb része a felújításnak az új fehér burkolatú szentélykiemelés és márvány erezetes szembemiséző oltárasztal, mely a liturgiát segítő ambóval és kredencia asztallal egészült ki.

A háttér a nagy tükröződő fehér glettmárvány oltárfal, melyen a színes ólomüveg ablakok tükröződve vonulnak át a nap folyamán. A belsőépítészeti célunk az új és a régi egymástól való elkülönítése volt zavaró kontraszt létrehozása nélkül. Az oltárfalra a lengyel-magyar baráti kapcsolatokat erősítő Częstochowai Fekete Madonna kegykép került, mely okán – ha hivatalosan nem is – de belső körökben már a Mária kápolna név használatos. A sekrestye képe is megváltozott, hiszen a tér új tölgyfa szekrénysort kapott, új világítás került a történeti csillár helyére, és elnyerte méltó helyét az ismeretlen szerző által készített Szent Ignác mennybemenetele három angyal kísértésében témájú, feltehetően barokk festmény.

A sekrestye és kápolna teljes körűen újból megújult az 1971. évi átépítés után történtekkel kezdődően, amikor a sekrestyét és kápolnát dr. Gerő László építészmérnök tervei alapján fallal végleg ketté választották, majd 1986. évben a Szent Lipót kápolnát Magyarország prímásának leirata értelmében Szent Jobb kápolnává nyilvánították.

 

Újember 2019. április

szerző: Mészáros Ákos

Épületek/Irodaépület 2010/04

szerző: Török Dávid